Szabadidős klub – Pengjen sarkantyúja

Szabadidőklub foglalkozást tartottak 2021. augusztus 12-én a Cigánd Városi Művelődési Központban. A gyerekek a közös tánc és játék lehetőségének nagyon örültek és nagyon jó hangulatban telt ez az alkalom is.

Drogprevenciós előadás

A drogfogyasztás megelőzéséről tartottak előadást 16-20 év közötti fiataloknak Cigándon 2021. augusztus 9-én. A programon a fiataloknak levetítettek egy filmet a témával kapcsolatban, majd a kábítószer használat negatív hatásairól beszélgethettek … Bővebben

Szabadidős klub – Zenélő hangjegyek

Zenélő hangjegyek címmel szerveztek szabadidőklubot 2021. augusztus 6-án. A gyerekek a tánc mellett társasjátékozhattak, aminek nagyon örültek és nagyon jó hangulattal vették birtokukba az eszközöket.

Szabadidős klub – Pengjen sarkantyúja

Szabadidős klubfoglalkozás valósult meg 2021. augusztus 4-én a Cigánd Városi Művelődési Központban. A táncosok a megjelent fiataloknak, gyerekeknek bodrogközi táncokat tanítottak, ezután közösen játszhattak, és éneket tanultak.  

Civil szervezetek önkéntesek toborzását szolgáló programjainak szervezéséhez nyújtott támogatás térségi szinten: előadás a Cigánd Innovációs és ifjúsági Sportegyesület részére

Az önkéntességről, az önkéntesek bevonásáról tartottak előadást 2021. augusztus 4-én a Cigánd Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület tagjainak a Sportcsarnokban. Az előadáson részletes tájékoztatást kaptak a jelenlévők a téma minden aspektusáról, … Bővebben

Civil szervezetek önkéntesek toborzását szolgáló programjainak szervezéséhez nyújtott támogatás térségi szinten: előadás A „Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány részére

Az önkéntességről, az önkéntesek bevonásáról tartottak előadást 2021. augusztus 4-én A „Bodrogköz Tájmúzeumáért” Alapítvány tagjainak a Bodrogközi Múzeumportán. Az előadáson részletes tájékoztatást kaptak a jelenlévők a téma minden aspektusáról, és … Bővebben

Szabadidős klub – Pengjen sarkantyúja

Szabadidős klubfoglalkozás került megvalósításra 2021. július 30-án. A táncosok a megjelent fiataloknak, gyerekeknek bodrogközi táncokat tanítottak, ezután közösen játszottak, éneket tanultak.